A görkorcsolyázás kemény, sík, száraz felületen, kerekes korcsolyával űzött sportág.
Több szakága létezik: a gyorsasági, a művészi, az agresszív és a terep változat, továbbá a görhoki és az extrém lesiklás.
A sportág születése sem köthető pontos dátumhoz, ám a feltételezések szerint már az 1700-as években is görkorcsolyáztak, így valószínűsíthető, hogy a foglalatosság akár 300 éves éves múltra tekint vissza.
Az első görkorcsolyákat a már régóta ismert jégkorcsolyák alapján készítették, és inkább közlekedési eszközként használták.
A kutatások alapján feltalálója egy belga kézműves, bizonyos Joseph Merlin 1760-ban „gyártotta” az első görkorcsolyát, fém kerekekkel.
Találmányát különleges módon mutatta be Londonban: egy farsangi bálban átgörkorcsolyázott a báltermen, miközben hegedűn játszott.
A történet szerint azonban szerkezetével képtelen volt kanyarodni és fékezni, így megállni is: végül nekivágódott egy hatalmas tükörnek, majd orvosi ellátásban részesítették. és komoly sérüléseket szenvedett.
Először vélhetően az úgynevezett hagyományos korcsolya terjedt el, majd később a jégkorcsolya mintájára létrehozták az in-line skate-et, vagyis a soros korcsolyát.
1819-ben Franciaországban fejlesztették ki és szabadalmaztatták az első dokumentált in-line eszközt, s ennek az évszázadnak a közepén további feltalálók tűntek fel különféle típusú görkorcsolyákkal.
Ám valamennyien mindenki a Merlin-féle problémával küzdöttek: nehéz volt irányítani a korcsolyákat merev szerkezetük miatt.
Az irányítási problémát az amerikai James Plimpton oldotta meg: a talp oldalára két-két kereket helyezett, s ezzel megalkotta a kétsoros görkorcsolyát.
Az ügyesebbek ezáltal már a jégkorcsolya szinte összes elemét kopírozni tudták, s a siker hatására egyelőre elvetették az egysoros görkorcsolya elvét.
Az igazi fordulópontot azonban az 1884-es esztendő hozta meg a görkorcsolyázás történetében.
Ekkor kezdtek alkalmazni golyóscsapágyat a görkorcsolyagyártásban, s a súrlódás leküzdésével a haladás még könnyedebbé vált.
A népszerűség ugrásszerű növekedésének hatására a századfordulón már sorra alakultak az egyesületek és a görhokicsapatok.
Mi több: 1921-ben létrejött az Európai Görkorcsolyázó Szövetség (CERS), 1924-ben pedig a Nemzetközi Görkorcsolya Szövetség (FIRS) is.
1936-ban Stuttgartban nemzetközi görhokibajnokságot rendeztek, s egy évvel később, Monzában megtartották az első gyorsasági görkorcsolya világbajnokságot.
II. világháború, persze, visszavetette a sportág fejlődését, s egészen 1960-ig kellett „várni” a következő jelentős újításra.
Ekkor készült el az eredeti in-line, vagyis az egysoros görkorcsolya Chicagóban.
Ezek tömeggyártását 1980-ban kezdték el azt követően, hogy Scott és Brennan Olson egy minneapolisi sportboltban rábukkant a hatvanas évek egysoros görkorijára.
A testvérpár felismerte a szerkezetben rejlő nagy lehetőséget, és újratervezte a korcsolyát: az eszközt – akár a hokisokét – egybeöntötték a cipővel, masszív poliuretán kerekeket erősítettek rá, gumifékkel tették még komfortosabbá az újítást.
A gyártásra létrehozott cég, a Rollerblade hamarosan a görkorcsolya szinonimájaként került a köztudatba.
Korábban elképzelhetetlen mértékben megnőtt a görkorcsolyázók tábora 1989-re, mivel az addig kétsorossal korizók is áttértek az in-line-ra.
Több mint hárommillió megszállottja lett a sportágnak , s két évre rá a legjelentősebb in-line gyártók megalakították a Nemzetközi In-line Görkorcsolya Szövetséget (IISA), s ennek nyomán szétvált az egy-, illetve a kétsoros versenyzés.
A világversenyeket 1999 óta kizárólag az egysoros korcsolyát használók számára rendezik meg.
Azóta az agresszív, a terep (off road) és a lesikló (down hill) görkorcsolyázás is megjelent, s mind szélesebb körben terjed.
A legnépszerűbb szakág, a gyorsasági görkorcsolya versenyein különböző távokat kell teljesíteni az ellenfelekkel vívott taktikai küzdelemben.
A futamokat kiépített pályán vagy utcai helyszínen rendezik.
A pálya hossza 160-300 m közötti, döntött kanyarokkal.
Az utcai bajnokságok 400 m-től 800 m-ig terjedő aszfaltozott területen zajlanak, általában városok parkjaiban, parkolóiban, tereken.
Az egyéni indítású, rövid távú versenyeken egyenként mérik a versenyzők idejét.
