Európa Bajnokság 2021 Portugália 3.nap

Rövid összefoglaló a pályaversenyek 3. napjáról. Ezen a napon indultak versenyzőink az egyik legfifikásabb versenyszámban az 1000 méteren. Itt aztán mindent kell tudni! Gyorsasági állóképesség, taktika, a versenytársak gyors kiismerése, folyamatos újratervezés, egy nagy adag szerencse, mert nagyon nem mindegy ki milyen futamba kerül…..(ebben is szeretjük az erőset)…..és még ez sem minden.
Sipos Janóról nem igazán lehetett elmondani, hogy újoncként viselkedett. Bátran elment az erős ellenfelekkel és ennek köszönhetően biztosan jutott tovább a középfutamba. Innen azonban már nem sikerült a bravúr a döntőbe jutás. Mercs Abigél nagyon erős futamban gond nélkül tartotta a tempót, és ennek köszönhetően a futamgyőztesek után a legjobb idővel került a középfutamba. Bíró Hanna sajnos jóval gyengébb selejtezőt fogott ki, ahol az egyébként erős konkurencia nem óhajtotta kivenni a részét egy jól felvezetett gyors tempóban, így Hanna kényszerült szinte végig felvezetni a távot, ahol a mögötte „üdülő” versenyzők gond nélkül elléptek az utolsó körben. Hanna szerencsére még megcsípte az utolsó időt, amivel még bekerülhetett ő is a középdöntőbe. Innen azonban egyiküknek sem sikerült döntőig korizni. Urbán Bogi a táv kétharmadáig nagyon jó pozícióban tartotta a lépést ellenfeleivel a selejtezőben, de végül ideje nem volt elég a továbbjutáshoz. Sajnos ugyanígy járt Hunyadi Panni és Gardi Domka is a seniorok 1000 méterén, ami azért különösen bosszantó, mert Domka továbbjutása egyetlen századon múlt 🙁
Arsenal De Canelas #eurocanelas2021 #teamhungary

október, 2024