Európa Bajnokság 2021 Portugália 6.nap,maraton

Utolsó nap, marathon!
Sokak kedvence, még akkor is, ha nagyon sok külső tényező befolyásolhatja a versenyt.
Ma az időjárás volt a plusz kihívás, mert az egész héten uralkodó ködös párás délelöttök folytatásaként, most az eső tette vizes csúszóssá az egyébként jó vonalvezetésű pályát.
Hunyadi Pannin éppen ez fogott ki rögtön az első kilométereken, amikor sajnálatos módon bukott és nem tudta folytatni.a versenyt.
Évek óta sajnálatosan nem szerepel a hivatalos programban a juniorok számára a marathon. Elindulhatnak a senior mezőnyben, de csak abszolút értékelés van a végén. Éppen ezért értékes nagyon Mercs Abigél 15. helye, amely önmagában is remek teljesítmény. A nem hivatalos tény pedig az, hogy csak 4 junior ért elötte célba, így mi tudjuk, hogy ez bizony egy junior 5. hely, akárhogy is!
Gardi Domka a 10.helyen érkezett célba. Mi elégedettek vagyunk ezzel az eredménnyel, ő nem.
Sajgó Anna is végig a fő bolyban korcsolyázott, de egy elötte történő bukás nyomán leszakadt az utolsó kilométereken.
Fábián Dieterle, lerázhatatlanul haladt a főmezőnnyel és végül a közel 80 fős mezőnyben a 35. helyen gurult át a célon.

március, 2025